Ifjúság a parazitában

Új Ifjúság, Nem tudom, hol van.

Tudtok-e dol­gozni a földeken? Ki tud kaszálni? Hát ki az ördög kaszá'na helyettünk otthon. Talán a gróf Esz- terházy?

Új Ifjúság,

Mosolygott és férfiason kezet nyújtott. Nem azért kérdez­tem, hanem hogy birtok-e kaszálni?

Reviczky Gyula: Parazita-ének

Látom, rossz bőrben ifjúság a parazitában. Reggel négykor itt lesznek a kaszák. Hűvösek az orosz hajnalok. Dideregve ébred­tünk. Az udvaron két lány kaszákat adogatott le egy kocsiról.

Parazita szingli

En is kaptam. Megkalavált, erös- nyelíí kasza volt. Amikor hüvelykujjammal meg­tapintottam az élét, megdobbant a szívem. Va­lami lázas izgalom fogott el.

A fülbemászó kifejezés hamar bekerült a médiába, és mára Japánban közismert kifejezéssé vált. Yamada professzor ezt követően alkotta meg a rokon kifejezést, a parazita pár, amely az egyik partner szüleivel élő házas gyermekekre vonatkozik, ez a helyzet azonban ritkábban fordul elő, és a parazita párok kifejezés kevésbé ismert. Ez egy hagyományos japán életforma, bár az utóbbi években csökkent az elterjedtsége.

Csak suhanckorom- ban éreztem hasonlót, amikor először indultam el a bandával lucernát kaszálni az uradalomban. Felnéztem az égre, az is olyan sápadt, fagyos volt, mint akkor. Hirtelen elszorult a szívem. Eszembe jutott az otthon, a feleségem. Nem sikerült! Egész nap nyomott az otthon fájó gondola­ta. A kaszák susogása, a mező harmatos illa­ta, a kalászok bólogató feje, apró, pici virágok, mind-mind az otthont idézték.

És szívemben gyűlt egyre a keserűség sorsom felett.

Alig vágtunk le egy rendet, hozták a reggelit. Az emberek, akik eddig alig ejtettek szót, be­szélni kezdtek. Röpködtek a szavak, de csak ez hallatszott, ennek a két szónak volt értelme.

Otthon: a család, a ház, a szülők és gyermekek, a feleség és ismerősök. Otthon: a falu, a határ, az utak, a virágos mezők, a patak kristálytiszta vize, a tollászkodó libák és galam­bok, a kapuban heverő kutya. Haza: a táj, az ország, a drága nyelv, a levegő, mit magunkba szívtunk gyerekkorunktól.

A haza, amely ott­hont ad, még akkor is haza marad, ha mostoha, ha fiai közt különbséget tesz, és egynek bősé­get, örömet, másnak nyomort és szenvedést jut­tat. A haza több mint terített asztal, mesés ház, hol mindent meglelhet az ember. Nincs rossz és nincs jó haza.

A fiaitól függ, hogy mi­lyenné simítják az arcát! A haza a nép múltja, jelene és jövője egy pillanatban sűrűsödve és a pillanatok apró töredékének végtelen sora egy­más mellé rakva, egybedagasztva az idő forró, műhelyében. A haza sejtjeink nedve, idegünk szála, életünk ize, illata. Cserélni, venni, vagy eladni sohasem lehet, míg a nép marad, él, lé­legzik és szaporodik. Csak építeni, szépíteni, te­remteni, vagy ifjúság a parazitában eljátszani, lerombolni lehet.

De rombolás után ismét jő az építés, mert ez a nép élete. A nép véres verítéke, lelke tartja össze, mert minden egyede, miközben teremt, odaláncolja magát ezernyi szállal, kötelékkel. Csak a lelketlen parazita élhet a haza éltető nedve nélkül!

Másképp, hogy soha semmi se szakíthasson el többé otthonunktól. Tisztességesen dolgoztunk és az emberek las­san hogyan lehet szerződni az aszcariasisra. Először a gyerekek pártoltak hozzánk, barátkoztak meg velünk. Aztán az öre­gek szóltak, beszéltek hozzánk.

Értesültünk a politika, a háború állásáról, kezdtük érteni a szovjet rend értelmét. Sokat vitatkoztunk. Már tudtuk, hogy a bécsi döntés érvénytelen, hogy ismét a köztársasághoz tartozunk, és hogy en­nek a köztársaságnak nem szabad töbé olyannak lenni, mint előtt volt.

Parazita port avenue ifjúság szövegében,

Nem lehet többé az urak köztársasága. Ugyanúkkor nyugtalanító hírek kezdtek ke­ringeni.

Rossz hivatkozás, vagy belső hiba!

Egyesek szerint a köztársaság széthul­lásának az oka az ott élő ifjúság a parazitában és magyarok voltak. Tehát nem az urak, akik építhettek a rendezetlen viszonyokra, az elégedetlen nemze­tiségekre. De ha az új köztársaság a proletáriá- tus hazája lesz, miért kell kitelepíteni a nem­zetiségeket?

Hiszen a Szovjetunió már megta­lálta a bajra az orvosságot! Jobb lenne a nem­zetiségek békéén, egyetértésén munkálkodni. És a kommunistáknak ezt az utat kell válasz­tani! Soványak, rongyosak voltak.

Szégyenlő­sen, riadtan takargatták rongyaikat, védték ap­ró holmijukat, ők is magyarok voltak. Szóba eredtünk, ifjúság a parazitában kerestünk közöttünk. Fején zsíros honvédsapka lepult, szemei lázasan csillogtak. Zubbonyának ujja csak a könyökéig ért és állandóan húzogatta zavarában, mintha meg akarná nyújtani. Es kinek a fia vagy? A legény döbbenten rámmeredt, nagy ádám­csutkája gyorsan kezdett le s ifjúság a parazitában ugrálni.

Hosz- szan mérecsgélt, aztán lemondóan megrázta a fejét. A torkom összeszorult. Hát így nézünk ki! Odajutottunk, hogy saját szomszédunk fia sem ismer meg bennünket. A szomszédotok Szabó János vagyok — hebegtem, és egymásra borultunk mind a ketten. Megszoktuk már, hogy ne szégyeljük a könnyet, ne rejtsük el bánatunkat.

Hiszen egysorsú, egy­forma emberek voltunk mindnyájan és rászorul tunk egymás vigaszára, támogatására.

Parazita port avenue ifjúság szövegében

Csak így beszélték De ci felesége nem tudja. Egészséges volt? A legény rámnézett döbbenten, aztán zavartan nyögte: — Jól van Komor arccal elfordult tőlem.

Szemem előtt vörös fények cikkáztak, forgott velem minden, meg kellett kapaszkodnom, hogy végig ne zu­hanjak a földön. Már talán egész­séges is